A fejlődési koordinációs zavar, angolul Developmental Coordination Disorder (DCD) az egyik leggyakoribb, mégis az egyik legkevésbé ismert idegrendszeri fejlődési zavar.
A legfrissebb nemzetközi becslések szerint a gyermekek körülbelül 5%-át érinti, vagyis átlagosan minden huszadik gyermeket, egyébként fiúknál valamivel gyakrabban diagnosztizálják, mint lányoknál.
A nemzetközi diagnosztikai kritériumok szerint a DCD-ben a mozgások elsajátítása és kivitelezése lényegesen elmarad az életkor alapján várhatótól, és ezek a nehézségek a mindennapi életben is problémát okoznak: az öltözködésben, az írásban, a játékban, a sportban vagy akár az iskolai feladatokban. A tüneteket nem magyarázza értelmi fogyatékosság vagy más neurológiai betegség.
Sokkal több, mint mozgásprobléma
Az elmúlt évek kutatásai (Blank et al., 2019, Zwicker et al., 2012) egyre világosabban mutatják, hogy a DCD nem kizárólag a mozgást érinti. A gyermekek jelentős részénél más fejlődési nehézségek is megjelennek. Gyakori a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD), a specifikus tanulási zavarok, a nyelvi fejlődési zavar, de az autizmus spektrumzavar vagy különböző viselkedési és érzelmi nehézségek is gyakrabban fordulnak elő náluk. Egyes vizsgálatok szerint az ADHD a DCD-s gyermekek mintegy felénél jelen van. Emellett a végrehajtó funkciók – például a munkamemória, a tervezés, a gátlás vagy a szervezés – is gyakran gyengébben működnek.
Ez jól magyarázza, hogy sok szülő miért tapasztalja azt, hogy gyermeke nem csak „ügyetlen”, de sokkal nehezebben szervezi meg a feladatait.
Mi történik ilyenkor az agyban?
Az elmúlt tíz évben a modern MRI-vizsgálatoknak köszönhetően egyre többet tudunk arról, hogy a DCD hátterében nem egyetlen “hibás” agyterület áll.
Sokkal inkább az idegpályák – vagyis az agy különböző területeit összekötő fehérállomány – fejlődésében mutathatók ki eltérések. Korábbi kutatások szerint ezek elsősorban azokban a pályákban jelennek meg, amelyek a mozgások tervezésében, kivitelezésében és összehangolásában vesznek részt.
Az azonban eddig kevésbé volt ismert, hogy ezek az eltérések vajon minden DCD-s gyermeknél hasonlóak-e, vagy attól is függenek, milyen egyéb fejlődési nehézségek társulnak a mozgásproblémákhoz.
Erre kereste a választ egy 2026-ban a Pediatric Neurology folyóiratban megjelent kutatás, amelyet Claudia Calipso Gutiérrez Hernández és munkatársai végeztek a Mexikói Nemzeti Autonóm Egyetem Idegfejlődési Kutatóintézetében. A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy a társuló fejlődési zavarok – például az ADHD, a tanulási zavar vagy a nyelvi fejlődési zavar – együtt járnak-e eltérő agyi fejlődéssel, illetve befolyásolják-e a mozgásos teljesítményt.
Nem csak a mozgást vizsgálták
A kutatásban 22, átlagosan 6,6 éves, fejlődési koordinációs zavarral diagnosztizált gyermek vett részt. A vizsgálat különlegessége, hogy ezeknek a gyermekeknek a fejlődését már csecsemőkortól követték. A kutatók rögzítették a várandósság és a születés körüli kockázati tényezőket, figyelték a korai mozgásfejlődést, majd iskoláskor előtt részletes mozgásvizsgálatot, neuropszichológiai felmérést és diffúziós MRI-vizsgálatot is végeztek.
Ez utóbbi különösen érdekes módszer. Míg a hagyományos MRI elsősorban az agy szerkezetét mutatja meg, a diffúziós MRI azt vizsgálja, mennyire rendezettek és épek azok a fehérállományi idegpályák, amelyek összekötik az agy különböző területeit. Ezek az idegpályák teszik lehetővé, hogy az érzékelés, a mozgástervezés és a mozgáskivitelezés gyorsan és összehangoltan működjön.
Nem minden DCD egyforma
A kutatók ezután két csoportra osztották a gyermekeket.
Az egyik csoportba azok kerültek, akiknél a DCD mellett több más fejlődési zavar is jelen volt – például ADHD, tanulási zavar vagy nyelvi fejlődési zavar –, míg a másik csoportban csak a DCD vagy legfeljebb egy társuló diagnózis szerepelt.
Ez elsőre apró különbségnek tűnhet, valójában azonban ez volt a kutatás egyik legfontosabb újítása.
Korábban a legtöbb vizsgálat minden DCD-s gyermeket egyetlen csoportként kezelt. Ez a kutatás viszont abból indult ki, hogy a mozgáskoordinációs nehézségek mögött valójában többféle idegrendszeri fejlődési út állhat.
Mit találtak?
Az eredmények ezt a feltételezést támasztották alá.
Azoknál a gyermekeknél, akiknek több társuló fejlődési zavara is volt, nagyobb eltérések mutatkoztak bizonyos fehérállományi pályák szerkezetében, és a gondolkodási funkciókat mérő tesztekben is gyengébben teljesítettek.
Amikor a kutatók azt vizsgálták, mi jósolja legjobban a nagymozgásos teljesítményt, azt találták, hogy elsősorban azoknak az idegpályáknak az állapota számít, amelyek
- összekötik a két agyféltekét (kérgestest),
- illetve a mozgások tervezésében és kivitelezésében játszanak szerepet (például a corticospinalis pálya és a felső hosszanti köteg egyes részei).
Magyarul: a jobb nagymozgásos teljesítmény együtt járt a mozgásért felelős idegpályák rendezettebb fehérállományi szerkezetével.
A szerzők ezért arra a következtetésre jutottak, hogy a DCD nem tekinthető egységes állapotnak. A társuló fejlődési zavarok nemcsak a gyermek mindennapi működését befolyásolják, hanem az idegrendszeri eltérések mintázatát is, ezért a részletes állapotfelmérés elengedhetetlen a megfelelő fejlesztés megtervezéséhez.
Mit jelenthet ez a fejlesztés szempontjából?
Bár ez a kutatás nem vizsgálta különböző terápiák hatékonyságát, eredményei jól illeszkednek ahhoz a szemlélethez, amely szerint a mozgásfejlődés nem csupán az izmok gyakorlása, hanem az idegrendszer tanulási folyamata.
Amikor egy gyermek új mozgásokat próbál ki – egyensúlyozik, forog, mászik, labdázik, akadályokon halad át, ritmust vált vagy egyszerre több érzékszervből érkező információt dolgoz fel –, az agy folyamatosan új kapcsolatokat épít ki a különböző területek között. Az ismétlődő, de mindig kissé változó kihívások elősegítik, hogy ezek az idegpályák egyre hatékonyabban működjenek. Ez a folyamat az idegrendszer plaszticitásának, vagyis alkalmazkodóképességének egyik legfontosabb megnyilvánulása.
A TSMT® szemlélete tulajdonképpen erre épül. A cél nem egy-egy mozgásforma begyakorlása, hanem olyan változatos, fokozatosan nehezedő szenzomotoros helyzetek biztosítása, amelyek egyszerre aktiválják az egyensúlyi rendszert, a testérzékelést, a látást, a mozgástervezést, a figyelmet és a végrehajtó funkciókat. A gyermek minden sikeresen megoldott feladattal új tapasztalatot szerez, és ez ismételt aktiváció révén hozzájárulhat az idegrendszeri hálózatok finomodásához.
Természetesen egyetlen mozgásterápia sem képes “átépíteni” az agyat egyik napról a másikra. Az idegrendszer fejlődése hosszú folyamat, amelyet genetikai tényezők, a korai fejlődés, a környezet és a mindennapi tapasztalatok egyaránt alakítanak. Ez a kutatás azonban ismét arra emlékeztet bennünket, hogy az ügyetlen mozgás mögött valódi idegrendszeri sajátosságok állhatnak. Éppen ezért nem az a legfontosabb kérdés, hogy egy gyermek “ügyes-e”, hanem az, hogy kap-e elegendő, biztonságos és változatos mozgástapasztalatot ahhoz, hogy az idegrendszere a lehető legjobban fejlődhessen.
Források:
Blank, R., Barnett, A. L., Cairney, J., Green, D., Kirby, A., Polatajko, H., Rosenblum, S., Smits-Engelsman, B., Sugden, D., Wilson, P., & Vinçon, S. (2019). International clinical practice recommendations on the definition, diagnosis, assessment, intervention, and psychosocial aspects of developmental coordination disorder. Developmental Medicine & Child Neurology, 61(3), 242–285. https://doi.org/10.1111/dmcn.14132
Gutiérrez Hernández, C. C., Alatorre Cruz, G. C., Islas, E. P., Martínez, E. C., García Martínez, J. A., De Leo-Jiménez, J. O., Pedraza Aguilar, C., Cubero Rego, L. M., & Harmony, T. (2026). The role of clinical characterization on altered white matter integrity in gross motor skills of children with Developmental Coordination Disorder. Pediatric Neurology. Advance online publication (Journal Pre-proof). https://doi.org/10.1016/j.pediatrneurol.2026.07.006
Zwicker, J. G., Missiuna, C., Harris, S. R., & Boyd, L. A. (2012). Developmental coordination disorder: A review and update. European Journal of Paediatric Neurology, 16(6), 573–581. https://doi.org/10.1016/j.ejpn.2012.05.005
Szerző:
Fenyősi Fanni
