Az előző részekben arról írtunk, miért nem a telefon a legjobb eszköz a kisgyermek megnyugtatására, milyen módszerek segíthetnek helyette, és milyen mondatok támogathatják a nehéz érzelmek kezelését.
Sok szülőben azonban felmerül a kérdés:
„Jó, hogy most segítek neki, de mikor tanulja meg egyedül megnyugtatni magát?”
A válasz megnyugtató: éppen akkor tanulja, amikor újra és újra megtapasztalja, hogy egy nyugodt felnőtt segít neki átvészelni a nehéz pillanatokat.
Az önszabályozás nem velünk születik
A felnőttek többsége már képes arra, hogy egy stresszes helyzetben vegyen néhány mély levegőt, átgondolja a történteket, vagy tudatosan megnyugtassa magát.
Ezek a készségek azonban nem velünk születnek. Az érzelmi önszabályozás hosszú évek alatt fejlődik, és az alapjai már a kisgyermekkorban formálódnak.
Egy két-, három- vagy akár négyéves gyermek még nem rendelkezik azokkal az idegrendszeri és gondolkodási képességekkel, amelyek lehetővé tennék, hogy minden helyzetben egyedül kezelje az erős érzelmeit.
Ezért van szüksége a szülő segítségére.
A közös megnyugvásból lesz önálló megnyugvás
Sok szülő attól tart, hogy ha mindig vigasztalja a gyermekét, akkor az „rászokik”, és soha nem lesz önálló.
A kutatások azonban éppen az ellenkezőjét mutatják.
Amikor egy gyermek újra és újra megtapasztalja, hogy valaki segít neki megnyugodni, ezek az élmények fokozatosan beépülnek. Idővel már ő maga is képes lesz alkalmazni azokat a stratégiákat, amelyeket korábban a szülő támogatásával tanult meg.
Vagyis az önállóság nem a segítség hiányából, hanem a sok közös megnyugvási élményből születik.
Minden gyermek más
Biztosan találkoztál már olyan kisgyermekkel, aki egy kisebb csalódás után néhány perc alatt megnyugszik, míg egy másik ugyanabban a helyzetben hosszabb ideig sír vagy dühöng.
Ez teljesen természetes.
A gyermekek idegrendszere, temperamentuma és érzékenysége különböző.
Van, aki könnyebben alkalmazkodik az új helyzetekhez, míg másnak több időre és több támogatásra van szüksége.
Éppen ezért nem érdemes összehasonlítani őket egymással.
Mi segíti leginkább az önszabályozás fejlődését?
Az érett idegrendszer nem velünk születik
Az önszabályozás nem pusztán akaraterő kérdése. Ahhoz, hogy egy gyermek képes legyen megállni, figyelni, alkalmazkodni vagy megnyugodni, az idegrendszer különböző területeinek összehangolt működésére van szükség. Ezt a fejlődést nem lehet siettetni, de támogatni igen.
A sokféle mozgásos tapasztalat, az egyensúlyt, a testérzékelést és a figyelmet egyszerre megmozgató játékok, valamint a biztonságos, támogató kapcsolatok mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a gyermek egyre stabilabban tudja szabályozni saját működését.
Éppen ezért a korszerű szenzomotoros fejlesztések célja sem csupán az, hogy a gyermek ügyesebben mozogjon, hanem hogy olyan idegrendszeri alapokat erősítsenek, amelyekre később a figyelem, a tanulás és az önszabályozás is épülhet.
Segíthetnek még:
Kiszámítható napirend
A gyermek biztonságérzetét erősíti, ha tudja, mi következik.
A rendszeres étkezések, alvásidő, játék és közös programok segítenek abban, hogy az idegrendszer kevésbé terhelődjön túl.
Megfelelő mennyiségű mozgás
A mozgás nemcsak az izmokat fejleszti, hanem az idegrendszer érésében is fontos szerepet játszik.
A futás, mászás, ugrálás, hintázás, egyensúlyozás vagy a szabad levegőn töltött aktív idő hozzájárulhat ahhoz, hogy a gyermek könnyebben kezelje a feszültségeit.
Pihenés és elegendő alvás
Egy fáradt kisgyermek sokkal nehezebben birkózik meg az érzelmeivel.
Ha azt tapasztaljuk, hogy délutánonként gyakoribbak a kiborulások, érdemes átgondolni, elegendő-e a pihenés és megfelelő-e a napirend.
Közös játék
A játék nemcsak szórakozás.
A közös építés, szerepjáték, mondókázás vagy mozgásos játékok során a gyermek biztonságos környezetben gyakorolhatja a várakozást, a kudarcok kezelését, az együttműködést és az érzelmek kifejezését.
A szülő jelenléte
A legfontosabb “eszköz” továbbra is a kapcsolat
Nem drága fejlesztőjátékokra vagy különleges technikákra van elsősorban szükség, hanem egy olyan felnőttre, aki figyel, elfogad, és a nehéz pillanatokban is elérhető.
Miért nem jó, ha mindig a telefon segít megnyugodni?
Ha a gyermek minden feszültséghelyzetben képernyőt kap, könnyen kialakulhat az a minta, hogy a kellemetlen érzéseket mindig valamilyen külső ingerrel kell megszüntetni.
Pedig hosszú távon sokkal hasznosabb, ha más megküzdési módokat is megismer.
Például:
-odabújni egy szeretett személyhez,
-megölelni a kedvenc plüssét,
-mozogni egy kicsit,
-inni néhány korty vizet,
-csendben megpihenni,
-közösen beszélgetni arról, mi történt.
Ezek a tapasztalatok segítenek abban, hogy idővel saját eszközei is legyenek a feszültség kezelésére.
A fejlődés nem egyenes vonal
Lesznek olyan napok, amikor úgy érzed, gyermeked már ügyesen kezeli a csalódásait.
Aztán jön egy fárasztó nap, egy betegség, egy új élethelyzet vagy egyszerűen csak egy nehezebb időszak, és ismét gyakoribbak lesznek a sírások, kiborulások.
Ez nem visszalépés.
Az önszabályozás fejlődése hullámzó folyamat. Ahogy a gyermek idegrendszere érik, egyre több helyzetben lesz képes önállóan megküzdeni az érzéseivel.
Mikor érdemes szakemberhez fordulni?
Ha azt tapasztalod, hogy gyermeked:
-életkorához képest nagyon nehezen nyugtatható meg,
-a legkisebb változások is erős kiborulást váltanak ki,
-gyakran túlingerelődik,
-a mindennapokban is jelentős nehézséget okoz számára az érzelmei szabályozása,
-vagy ezekhez mozgásfejlődési, figyelmi vagy érzékszervi sajátosságok is társulnak,
érdemes szakemberrel konzultálni.
A háttérben sokféle ok állhat, ezért fontos, hogy a gyermeket mindig egyéni sajátosságainak megfelelően vizsgálják meg.
A következő részben…
Sorozatunk utolsó részében arról lesz szó, hogy mikor tekinthetők természetesnek a dührohamok és az érzelmi kiborulások, és mikor érdemes felmerülnie annak, hogy a háttérben idegrendszeri éretlenség vagy más fejlődési nehézség állhat.
Segítünk abban is, milyen jelekre érdemes odafigyelni, és mikor lehet hasznos egy szakember véleményét kérni.
Ha úgy érzed, gyermeked számára a mindennapokban is nehézséget jelent az érzelmei szabályozása, ne maradj egyedül a kérdéseiddel. A korai felismerés és a megfelelő támogatás sokat segíthet abban, hogy gyermeked magabiztosabban és kiegyensúlyozottabban fejlődjön.
