Az idei ISSA konferencia egyik ebédszünetében jót beszélgettem Amy Szymanskaval, a HiKids alapítójával.
A kisfia viszonylag későn, 4 éves korában kapta meg az autizmus diagnózist, pedig sok jelet már kétéves kora előtt felfedeztek nála, például, hogy nem volt hajlandó lengyelül megszólalni, csak angolul. Emiatt a kisfiú az értelmileg akadályozott kategóriába is bekerült, mert a tesztek és felmérések mind lengyelül zajlottak, angolul nem sok szakember tudott, és hiába bizonygatta az édesanya, hogy kisfiának nagy a szókincse, azzal, hogy nem az anyanyelvén szólalt meg, nem tudtak a szakértők mit kezdeni.
A HiKids integráló óvoda – és bölcsőde hálózat aztán a további rendszerszintű hiányosságokra válaszul jött létre, de ez egy másik történet – a mi történetünk most annak a folytatása, hogy lehetséges, hogy különösen autizmusban érintett gyermekek jóval könnyebben sajátítják el az angol nyelvet, mint a magyar – vagy lengyel – nyelvet, holott az előbbit csak videókból tanulják, és a környezetükben senki nem beszél velük angolul.
Ezekkel a kérdésekkel foglalkozik Németh Dezső, Nagy Zita Olivia, Pesthy Orsolya és Farkas Kinga a Psychiatria Hungaricában 2026-ban megjelent tanulmánya is.
Mindig öröm olyan magyar kutatók munkáját olvasni, akik nemzetközi tudományos eredményekre építve járulnak hozzá az idegrendszeri fejlődés jobb megértéséhez. Különösen értékes, amikor egy kutatás olyan kérdést helyez előtérbe, amelynek a családok és a gyermekekkel dolgozó szakemberek mindennapjaiban is közvetlen jelentősége lehet.
A szerzők ezt a különleges nyelvfejlődési mintázatot mutatták be és nevesítették is: az autizmusban időnként megfigyelhető váratlan kétnyelvűséget, más néven paradox nyelvi dominanciát.
Amikor nem az anyanyelv válik az elsődleges kommunikációs nyelvvé
A magyar szerzők több nemzetközi kutatást és esettanulmányt dolgoztak fel, ahol az idegen nyelv olykor a gyermek domináns, előnyben részesített kommunikációs nyelvévé vált, miközben az otthon használt anyanyelven nehézségei lehetnek.
Az egyik legérdekesebb vizsgálatot Hindi és Meir végezték, akik 46, 4–12 éves gyermeket vizsgáltak három csoportban. A résztvevők között voltak olyan autista gyermekek, akik az angolt elsősorban nem interaktív médiatartalmakból sajátították el.
Ebben a 14 fős csoportban:
- 71% az angolt részesítette előnyben.
- 64% az édesanyjához is angolul beszélt.
- Az angol nyelvtani teljesítményük nem különbözött szignifikánsan a másik két vizsgált csoportétól, miközben héberül gyengébben teljesítettek a tipikusan fejlődő kontrollcsoportnál.
Azt feltételezhetjük, hogy egyes autista gyermekek társas nyelvhasználat nélkül, strukturált médiatartalmak segítségével is jelentős idegen nyelvi tudásra tehetnek szert.
Hogyan lehetséges, hogy valaki rajzfilmekből tanul meg egy nyelvet?
A nyelvelsajátítás hagyományos modelljeiben a társas kapcsolatoknak kiemelt szerepük van.
A kisgyermek a mindennapi beszélgetések, közös játékok, utánzás és visszajelzések során tanulja meg a nyelvet. Nemcsak szavakat sajátít el, hanem azt is, hogyan használhatja őket másokkal való kommunikációra. A vizsgált esetek azonban arra utalnak, hogy bizonyos autista gyermekek más tanulási utakat is hatékonyan használhatnak.
A tanulmány több lehetséges magyarázatot tárgyal.
1. Fokozott érzékenység a hangok részleteire
Egyes autista gyermekek különösen pontosan észlelhetnek bizonyos auditív mintázatokat, például hangmagasságbeli különbségeket. Dumont és munkatársai 2024-es kutatásában a váratlan kétnyelvűséget mutató autista gyermekek fokozott hangmagasság-megkülönböztető képességet mutattak. Ez felveti, hogy bizonyos perceptuális sajátosságok segíthetik az idegen nyelv hangzásbeli mintázatainak felismerését.
2. Erős érdeklődés egy adott téma iránt
A speciális érdeklődési terület nemcsak egy viselkedési sajátosság, hanem fontos tanulási erőforrás is lehet. A vizsgálat gyerekek közül sokan naponta akár több órán át is újra – meg újra megtekintették az érdeklődési körükbe passzoló videókat, fokozatosan tanulták meg a képekhez kapcsolódó kifejezéseket és szavakat, mondatokat. Közben véletlenül angolul is megtanultak, természetesen mindenfajta tudatosság nélkül.
3. Kiszámíthatóbb tanulási környezet
A videó abban is különbözik az élő kommunikációtól, hogy bármikor újranézhető, megállítható, visszatekerhető, idősebb korban a gyermek maga szabályozhatja, mikor és milyen tempóban foglalkozik vele. A személyes beszélgetésben rengeteg információ van, amire figyelni kell – a másik ember reakciói, nonverbális kommunikációja, a saját kommunikációnk időzítése, a társas szabályok észben tartása – egyes gyermekek számára ez jóval összetettebb feladat lehet, és ugyancsak megterhelő is.
A kutatók ezért azt is felvetik, hogy a médián keresztüli nyelvtanulás bizonyos esetekben kevesebb társas és szenzoros terheléssel járhat. A szerzők egyik hipotézise szerint az is elképzelhető, hogy a gyermek nem magát az anyanyelvet utasítja el, hanem az ahhoz társuló, számára megterhelő kommunikációs helyzeteket igyekszik elkerülni.

Mit tehet a szülő, ha gyermeke inkább angolul beszél?
A gyermek idegen nyelvi preferenciáját nem érdemes automatikusan problémás viselkedésként kezelni, sok család egyébként ösztönösen ráérez a javasolt viselkedésre. Ha például a gyerek azt mondja: „I want water”, a szülő megértheti és teljesítheti a kérését, miközben természetes módon magyarul is megfogalmazhatja: „Vizet szeretnél? Tessék, itt a vized.” Nem kell tehát letiltani az angol nyelvről, sokkal inkább segít, ha fenntartjuk a kommunikációt, de biztosítjuk a magyar nyelvi mintákat.
Ha a gyermek egy témáról csak angolul szeret beszélni, érdemes lehet az érdeklődési területét magyar nyelven is hozzáférhetővé tenni. Ha például az űrkutatás érdekli, kereshetünk magyar könyveket, képeket vagy videókat ugyanerről a témáról.
Ha a gyermek magyarul nem válaszol a vizsgálati helyzetben
Fontos megvizsgálni, hogy valóban nem érti-e a feladatot, vagy a nyelvi környezet, a társas helyzet, esetleg a vizsgálat terhelése befolyásolja a teljesítményét.
Egy magyar nyelvű teszten elért gyenge eredmény nem feltétlenül tükrözi a gyermek teljes nyelvi vagy kognitív képességprofilját.
Ilyenkor indokolt lehet mindkét nyelv vizsgálata, megfelelő szakember bevonásával, aki azt nézi, hogy a gyermek milyenkörülmények között képes megmutatni a tudását, nem csak azt, hogy mit tud, vagy nem tud.
Ez különösen lényeges lehet olyan gyermekeknél, akiknél a nyelvi fejlődés mellett a szenzoros feldolgozás, a figyelem vagy az idegrendszeri szabályozás sajátosságai is megjelennek.
A komplex szemlélet segíthet elkerülni, hogy egyetlen helyzetben tapasztalt teljesítményből túl általános következtetéseket vonjunk le.
Akkor a képernyőhasználat segíti az autista gyermekek nyelvfejlődését?
A bemutatott kutatások azt dokumentálják, hogy egyes autista gyermekek jelentős idegen nyelvi tudást sajátítottak el médiatartalmakból, ez azonban nem bizonyítja, hogy a több képernyőidő általában jobb nyelvi fejlődést eredményez, vagy hogy a digitális tartalmak helyettesíthetik a személyes kommunikációt.
A gyermek teljes fejlődését kell figyelembe venni: a nyelvi készségek mellett a társas kapcsolatait, az alvását, a mozgását, az önszabályozását és a mindennapi részvételét is.
Inkább úgy fogalmazhatjuk meg a lényeget, hogy egyes gyermekek számára a digitális környezet sajátos tanulási lehetőségeket kínálhat, amelyeket érdemes megérteni és megfelelően támogatni.
Mi következik mindebből az oktatás számára?
Németh és munkatársai szerint az oktatási rendszernek nagyobb figyelmet kellene fordítania azokra a gyermekekre, akiknek a domináns kommunikációs nyelve eltér a család és az iskola által használt nyelvtől.
Felvetik a kétnyelvű képességfelmérés, a rugalmasabb oktatási környezet és bizonyos esetekben az online vagy otthoni tanulási lehetőségek szerepét.
Egy szokatlan nyelvi mintázat mögött nem feltétlenül pusztán hiányosság vagy elmaradás áll. Olyan sajátos képességek, érdeklődési területek és tanulási stratégiák is megjelenhetnek, amelyek megfelelő környezetben fontos erőforrássá válhatnak.
A szülők és szakemberek feladata ezért nem egyszerűen az, hogy a gyermeket egy előre meghatározott működéshez igazítsák, hanem hogy megértsék, milyen feltételek mellett képes a legjobban kommunikálni, tanulni és kapcsolódni másokhoz.
Felhasznált szakirodalom
Németh, D., Nagy, Z. O., Pesthy, O., & Farkas, K. (2026). Az anyanyelv elutasítása és idegen nyelvi dominancia autizmusban: empirikus bizonyítékok, klinikai és oktatáspolitikai ajánlások. Psychiatria Hungarica, 41(2), 129–140.
Hindi, I., & Meir, N. (2025). Different paths to multilingualism in Autism Spectrum Disorder (ASD): Naturalistic and non-interactive. Journal of Child Language, 53(2), 343–364.
Dumont, C., Belenger, M., Eigsti, I. M., & Kissine, M. (2024). Enhanced pitch discrimination in autistic children with unexpected bilingualism. Autism Research, 17(9), 1844–1852.
Farkas, K., Pesthy, O., Janacsek, K., & Németh, D. (2024). Interpersonal distance theory of autism and its implication for cognitive assessment, therapy, and daily life. Perspectives on Psychological Science, 19(1), 126–136.
Fenyősi Fanni

