Bár hivatalos statisztikám nincs róla, de a hozzánk forduló szülők megnyilvánulásaiból azt gondolom, hogy a fiatalabb gyermekek lábujjhegyezése egyfajta ómenként terjedt el, ami egy esetleges autizmus diagnózis veszélyét rejti magában.

„És gyakran lábujjhegyezik” – mondja édesanya, vagy édesapa, és látom a kimondatlan kérdést és riadtságot a szemükben, főleg, ha egy rövid figyelmű, nem beszélő, jellemzően három év alatti gyerekkel érkeztek felmérésre.

Habár az idiopátiás lábujjhegyen járásról – vagyis amikor egy gyermek tartósan lábujjhegyen jár úgy, hogy ennek nincs ismert neurológiai vagy ortopédiai oka – sokáig elsősorban mozgásszervi problémaként gondolkodtak, azt feltételezve, hogy a feszes Achilles-ín, a boka eltérő mozgástartománya, vagy a járás eltérő mintája állhat a háttérben, egy 2026-ban megjelent kutatás azonban elkezdte az idegrendszer feldolgozó szerepét vizsgálni a folyamatban.

Mit vizsgáltak a kutatók?

Radman fard és társai keresztmetszeti vizsgálatában 50 gyermek vett részt, 7-12 éves korúak voltak. (Az, hogy keresztmetszeti, fontos, hiszen ok-okozati tényezőket nem tudott feltárni, így nem lehetett azt sem megtudni, hogy a szenzoros érzékenység okozza a lábujjhegyezést, vagy fordítva, a lábujjhegyezés küld olyan stressz-jelzéseket az idegrendszernek, hogy az elfárad, és emiatt még érzékenyebb lesz a bejövő ingerekre). A résztvevők közül 25 idiopátiás lábujjhegyen járó gyermek volt, 25 pedig tipikusan fejlődő kontrollgyermek. A kutatásban többek között vizsgálták

  • a szenzoros feldolgozás jellemzőit (Dunn-féle Short Sensory Profile 2-vel),
  • a talp érintésérzékelését,
  • a vibrációérzékelést,
  • a boka helyzetérzékelését (propriocepcióját),
  • a talpra nehezedő nyomás eloszlását járás közben,
  • valamint az általános mozgásminőséget.

Nem minden érzékelési rendszer működött ugyanúgy

Az egyik legérdekesebb eredmény az volt, hogy a lábujjhegyen járó gyermekek szenzoros feldolgozása több területen is eltért a kontrollcsoportétól.

A lábujjhegyen járó gyermekeknél szignifikánsan magasabb volt a szenzoros érzékenység (Sensory Sensitivity), valamint a szenzoros elkerülés (Sensory Avoiding), azaz a szülők gyakrabban számoltak be arról, hogy gyermekük bizonyos hangokra, érintésekre, ruhákra vagy egyéb ingerekre érzékenyebben reagál, illetve próbálja elkerülni ezeket.

A boka helyzetének érzékelése is pontatlanabb volt

A kutatók a propriocepciót is megvizsgálták. Ez a képességünk segít abban, hogy csukott szemmel is tudjuk, hol helyezkedik el a lábunk vagy a kezünk.

A gyermekeknek bekötötték a szemüket, majd a vizsgáló egy meghatározott bokaszögbe mozgatta a lábaikat, 5–10 másodpercig ebben a helyzetben tartotta, majd visszavitte középhelyzetbe. Ezután a gyermeknek ugyanabba a helyzetbe kellett visszamozdítania a bokáját, amit a vizsgáló korábban megmutatott neki.

A boka mozgását egy IMU (inerciális mozgásérzékelő) rögzítette, és ebből számították ki, mekkora szöghibát vétett a gyermek. A feladatot háromszor ismételték, majd az eredményeket átlagolták.

A lábujjhegyen járó gyermekek jóval nagyobb hibával teljesítették ezt a feladatot, vagyis kevésbé pontosan érzékelték a boka helyzetét.

Ez azért fontos, mert járás közben az idegrendszer folyamatosan építkezik ezekből a proprioceptív információkból. Ha ezek kevésbé pontosak, az hatással lehet arra is, hogyan szervezi meg a gyermek a mozgását.

Nem a terhelés nagysága, hanem annak eloszlása változott meg

A kutatók speciális talpnyomásmérő rendszerrel vizsgálták, hogyan terhelik a gyermekek a talpukat járás közben. Érdekes módon az összes talpi terhelés nem különbözött jelentősen a két csoport között.

Amikor azonban a talpat kisebb régiókra osztották, már jól láthatóvá vált az eltérés.

A lábujjhegyen járó gyermekek nagyobb nyomást fejtettek ki az előlábra, miközben a sarok jóval kisebb szerepet kapott a terhelésben.

Ez első hallásra talán magától értetődőnek tűnik, de tudományos szempontból fontos megállapítás volt, és felhívta a figyelmet arra, hogy a részletes biomechanikai elemzés sokkal több információt ad, mint az egyszerű megfigyelés.

Érzékelés és járási sajátosságok – az összefüggések

A kutatók azt találták, hogy minél pontatlanabb volt a boka helyzetének érzékelése, annál nagyobb nyomás jutott az előlábra járás közben. A kapcsolat közepes erősségű volt (r = 0,52).

Hasonló összefüggést találtak a szenzoros érzékenység és a talpi terhelési mintázatok között is.

Ez természetesen nem bizonyítja, hogy a szenzoros eltérések okozzák a lábujjhegyen járást. Viszont arra utal, hogy a mozgás és az érzékelés valószínűleg szoros kapcsolatban áll egymással.

Eltérő mozgásminőség

A kutatók nemcsak a gyermekek járását vizsgálták, hanem egy funkcionális mozgásszűrést is végeztek. Ennek során olyan alapvető mozgásokat figyeltek meg, amelyekhez a test különböző részeinek összehangolt együttműködésére van szükség.

Az idiopátiás lábujjhegyen járó gyermekek ezen a vizsgálaton gyengébben teljesítettek, mint a tipikusan fejlődő társaik.

Ez azért fontos eredmény, mert arra utal, hogy a lábujjhegyen járás egyes gyermekeknél nem csupán egy járási szokás vagy egy feszes izom következménye lehet, hanem a mozgásszervezés tágabb sajátosságaival is összefügghet.

A mozgás ugyanis nem különálló elemekből áll. Ahhoz, hogy egy gyermek stabilan álljon, egyensúlyozzon, lépcsőzzön, ugorjon vagy fusson, az idegrendszernek folyamatosan össze kell hangolnia az érzékelést, a testhelyzet-érzékelést, az izomműködést és az egyensúlyi információkat.

Éppen ezért egy komplex mozgásvizsgálat sokkal többet mond el egy gyermek fejlődéséről, mint annak megfigyelése, hogy hogyan jár. Segíthet feltárni, hogy a háttérben elsősorban ortopédiai eltérés, mozgásszervezési nehézség, szenzoros feldolgozási sajátosság vagy ezek kombinációja áll-e – és ezeket feltárva lehet csak megfelelő fejlesztést javasolni a gyereknek.

Mit jelent mindez a szülők számára?

Tudom, lassan monotonná kezd válni az az üzenet, hogy semmilyen, a gyermekünkkel kapcsolatos jelenséget, így a lábujjhegyen járást sem érdemes kizárólag egyetlen okkal magyarázni, de fontos, hogy a világot és gyerekeinket összetettségükben szemléljük.

Egyes gyermekeknél tehát valóban lehet szerepe a feszes izmoknak, vagy a boka mozgásbeszűkülésének, másoknál azonban úgy tűnik, hogy az idegrendszer által feldolgozott érzékelési információk – különösen a propriocepció és bizonyos szenzoros sajátosságok – is hozzájárulhatnak ahhoz, hogy ez a járásminta fennmaradjon.

Ezért egy alapos vizsgálat során nemcsak azt érdemes megnézni, hogyan jár a gyermek, hanem azt is, hogyan működik az egyensúlya, hogyan dolgozza fel a különböző érzékszervi ingereket, és milyen a teljes mozgásmintázata.

Összegzés

Ez a kutatás fontos szemléletváltást képviselt, és végre az évtizedes, szenzorosan érzékeny, mozgásukban bizonytalan gyerekeket ellátó mozgásterapeuták megfigyeléseit is elkezdték figyelembe venni.

A lábujjhegyen járás tehát nem csupán ortopédiai vagy izomeredetű kérdés lehet. Egyes gyermekeknél az érzékelés, a propriocepció, a szenzoros feldolgozás és a mozgásszervezés együtt alakíthatja ki azt a járásmintát, amelyet kívülről egyszerűen csak lábujjhegyen járásnak látunk.

Forrás: Radman fard R, Pishyareh E, Esmaeeli M . Sensory processing characteristics and regional plantar loading patterns in children with idiopathic toe walking: A cross-sectional comparative study Journal of Bodywork and Movement Therapies, 2026; 48, 415-417

Szerző:
Fenyősi Fanni