Vajon az autista gyermekek gyakran előforduló szenzoros érzékenysége már babakorban is megfigyelhető?

Egy 2025-ben megjelent szisztematikus irodalmi áttekintés éppen ezt a kérdést vizsgálta. A kutatók 16 korábbi tanulmány eredményeit elemezték, amelyek olyan csecsemőket követtek nyomon, akiknél később autizmus spektrumzavart diagnosztizáltak. Szerették volna ugyanis megtalálni azokat a táplálási sajátosságokat, amelyek már az első két életévben jelentkeztek.

Mit találtak?

A legfontosabb eredmény az volt, hogy a később autizmussal diagnosztizált gyermekeknél valóban gyakrabban fordultak elő táplálási nehézségek már csecsemőkorban, azonban ezek a tünetek – ahogy a gyerekek maguk sem – nem voltak egyformák.

Szoptatásnál egyes kutatások gyengébb vagy rendezetlenebb szopási mintát figyeltek meg, mások ezt egyáltalán nem találták. Volt, ahol rövidebb szoptatásokat írtak le, máshol nem mutatkozott különbség. Ez alapján tehát nem volt olyan egyetlen tünet, amiből egy csecsemőről meg lehetne mondani, hogy később autizmus spektrumzavara lesz.

A hozzátáplálás idején már jobban kirajzolódhatnak az eltérések

A kutatások szerint inkább 12–24 hónapos korban jelennek meg azok a sajátosságok, amelyek több vizsgálatban is ismétlődtek.

Ilyenek voltak például:

  • új ételek ismételt elutasítása,
  • fokozódó válogatósság,
  • kevésféle étel elfogadása,
  • bizonyos állagok előnyben részesítése,
  • az új ízek elfogadásához szükséges sok ismétlés.

Néhány vizsgálat azt is megfigyelte, hogy a később autizmussal diagnosztizált csecsemők ritkábban nyitották ki előre a szájukat a kanál közeledésére, illetve nehezebben jelezték az éhséget vagy a jóllakottságot.

Miért éppen az evés?

Elsőre talán furcsának tűnhet, hogy a kutatók a szoptatást és a hozzátáplálást vizsgálták, pedig ha belegondolunk, az evés a csecsemők egyik első, legösszetettebb szenzomotoros feladata.

Amikor egy kisbaba eszik, az idegrendszerének egyszerre kell összehangolnia számos folyamatot. Fel kell dolgoznia az étel ízét, illatát, hőmérsékletét és állagát, közben pontosan irányítania kell a száj, a nyelv, az ajkak és az állkapocs mozgását. A rágást, a nyelést és a légzést is megfelelő sorrendben kell összehangolnia, emellett pedig jeleznie kell, hogy éhes-e, vagy már jóllakott.

Az evés tehát egyszerre ad információt a gyermek szenzoros, motoros, kommunikációs és önszabályozási képességeiről – ezekre az alapokra pedig ráépül az a dinamika, ahogyan a szülők viszonyulnak az etetéshez, a tápláláshoz.

Éppen ezért nem meglepő, hogy a kutatásban megfigyelt eltérések nem csupán az ételek elfogadásáról szóltak. Az új ízek vagy állagok elutasítása, a kanál érkezésének ritkább elővételezése, illetve az éhség és jóllakottság kevésbé egyértelmű jelzése mind olyan működésekhez kapcsolódnak, amelyekben egyszerre vesz részt az érzékelés, a mozgásszervezés és az idegrendszer szabályozó működése.

Ma már tudjuk, hogy autizmusban gyakoriak a szenzoros feldolgozás sajátosságai, és egyre több kutatás mutat arra is, hogy bizonyos gyermekeknél a mozgások tervezése és kivitelezése – különösen az összetett, finoman összehangolt mozgások – is eltérően fejlődhet. Ez nem jelenti azt, hogy minden autista gyermeknek motoros nehézsége van, de segít megérteni, hogy miért jelenhetnek meg már egészen korán olyan etetési helyzetek, amelyek kívülről egyszerű válogatósságnak tűnnek, valójában azonban az idegrendszer eltérő működését tükrözhetik.

Mit jelent ez a szülők számára?

Nagyon fontos, hogy egy válogatós kisgyermek, vagy egy nehéz hozzátáplálási procedúra önmagában nem jelent autizmust. Sok teljesen tipikusan fejlődő gyermeknek vannak átmeneti evési nehézségei – az ún. „szenzorosság”, ez a közkedvelt kifejezés pedig mindenkinél jelentkezik – a szerzőnek is volt szelektív, „csaksültkrumplit” időszaka.

A kutatás éppen arra hívja fel a figyelmet, hogy nem egy-egy tünet számít, hanem azok együttese, tartóssága, valamint az, hogy más fejlődési sajátosságokkal együtt jelennek-e meg.

A szülők azonban nagyon jól érzik, ha valami “más”. Sokszor nem tudják pontosan megfogalmazni, mi zavarja őket, csak azt érzik, hogy gyermekük fejlődése valahogy eltér attól, amit vártak. Ilyen esetekben – főleg, ha már negatív érzelmek, fokozott szorongás kapcsolódik egy-egy etetéshez – mindenképpen érdemes egyfelől evésterapeutával konzultálni, hiszen a negatív dinamika egy ördögi körhöz vezet, ahol már ez a szorongás tartja életben a problémát, és nem a kiindulási helyzet, azaz, hogy a gyermek válogatós.

Egy komplex fejlődési vizsgálat ugyanakkor azt is megmutatja, hogyan működik együtt az érzékelés, a mozgás, a figyelem és az önszabályozás – tehát az idegrendszer folyamatairól is kapunk információt. Ez segíthet eldönteni, hogy elegendő-e a megfigyelés, szükség van-e további kivizsgálásra, vagy indokolt valamilyen korai fejlesztés.

Hogyan kapcsolódik ehhez a TSMT®?

A TSMT® célja nem egy diagnózis kezelése, hanem az idegrendszeri fejlődés támogatása olyan gyermekeknél, akiknél a vizsgálat alapján erre szükség van.

Amennyiben a háttérben a szenzoros információk feldolgozásának éretlensége, a mozgásszervezés nehézsége vagy az idegrendszeri érés lassabb üteme áll, a célzott szenzomotoros tréning hozzájárulhat ezeknek a folyamatoknak a támogatásához. A terápia minden esetben egyéni vizsgálatra épül, és a gyermek aktuális fejlődési állapotához igazodik.

Záró gondolatok

Az evés nem csupán a táplálkozásról szól. Már csecsemőkorban is rengeteg információt hordozhat arról, hogyan szervezi az idegrendszer az érzékelést, a mozgást és az önszabályozást.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy egy nehezebb etetés vagy válogatósság önmagában fejlődési zavarra utalna. A legfontosabb talán az, hogy merjünk figyelni a szülői megérzésekre. Ha egy családban felmerül a bizonytalanság, egy korai, komplex fejlődési vizsgálat nem címkét ad a gyermeknek, hanem segít megérteni, hol tart a fejlődése, és szüksége van-e bármilyen támogatásra. A korai felismerés ugyanis nemcsak a diagnózisról szól, hanem arról is, hogy a gyermek a lehető legjobb időben kapja meg azt a segítséget, amelyre valóban szüksége van.

Szerző:
Fenyősi Fanni