Hazamentünk és elkezdtünk utána kutakodni a neten (még nem volt AI 😀 ),  hogy mit hol tudunk beszerezni…

…illetve nyilván a feladatokat is igyekeztünk gyorsan a gyakorlatban is használni, amiket meg tudtunk jegyezni. 

Laikusként nem tűnhet nagy dolognak egy csomó feladat, hiszen egyszerűnek tűnnek, mégis bizonyos ritmikai feladatoknál nagyon szépen szétesett a mozgása – ez akár indikátor is lehet (?).

Azért éreztük a torna közben, hogy munkát kell bele tenni, mondjuk ez az éneklés dolog nem túl pasis, bár amúgy is ráfért a D-moll-omra egy kis csiszolás. 

Egy héttel később megint elmentünk és jött a Vilire szabott torna betanulása közösen a TSMT®︎ terapeutával. Kati csinálta a tornát Vilivel, én jegyzeteltem a finom dolgokat. 

Papíron megkaptuk az első tornát (amit azóta is múzeumi darabként őrzünk 🙂 ) és megbeszéltük, mikor jövünk vissza kontrollra.

Beszereztük közben a gördeszkát, nagy labdát és billenőpadot, valamint jó nagy plédet a hintáztatáshoz. Volt otthon matrac, szóval a bukfencezésre volt eszköz.

Mókás volt, ugyanakkor rémesen izzasztó, hogy figyelj a nyakára, a kezére, a ritmusra, a mondókára stb. és közben te is emelgesd. Igazából olyan, mint az edzés – elkezdeni nehéz, kipakolni, rászánni magad, de ha már csinálod, akkor tényleg örömet okoz.

Meg kellett értenünk, hogy az idegrendszerének a megfelelő mederbe terelése nem instant megoldással fog menni, hanem egy komplex feladat sor ismétlésével.

Gondolj csak bele, hogy a világ legjobb sportolóit bár lehet csak percekig látjuk leadni a teljesítményt (mondjuk egy sprintert), de amögött a gyors, pár másodperces futás mögött rengeteg féle, fajta edzésmunka van. 

Haladtunk a programmal – sokat kacagtunk, főleg azon feladatok között, amit hárman tudtunk csinálni (plédben ringatás) de a billenőlap és a gördeszka is nagyon jó élmény volt. 

De semmi jó sem tart örökké – volt olyan, amikor kiscsávó megmakacsolta magát, hogy ő most rohadtul nem akar a nagy labdára ülni… Na mondom, “ez jó lesz”, de eszembe jutott, hogy pont erre hívta fel a TSMT®︎ terapeuta a figyelmet, hogy ha megindul az ellenállás, azt jó jelnek kell tekinteni, működik a torna.

“Cool” – működhetne másképp is az idegrendszer, lehetne kényelmesebb a folyamat, de ez nem választás kérdése.

Dolgoztunk tovább!

Egyre ügyesebb volt, amik az elején nehezen mentek, egy idő után rutinszerűek voltak. A legfontosabb azonban, hogy elkezdett a beszéde tisztulni. KEKE már Anya lett, az AJZS autó, a WAUWAU – igen, igen nem macska 😀

A kontroll vizsgálatokon kaptunk visszajelzéseket a tornáztatás kapcsán, és mindig volt a helyzethez igazított újabb torna sor. 

A többi már történelem (most lett 13 és angol nyelvvizsgára készül)…

Kedves Szülők, van remény, van módszer, dolgozni kell vele – azonban a gyerekeknek így adtok esélyt, hogy legjobb önmaguk lehessenek. 

Jelen blogcikk egy megtörtént eset bemutatása, egy random apuka szemszögéből és a cikkben lévő tartalom nem szakmai publikációként készült.

Szerző: Poór Károly